Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„És Péternek eszébe jutott a beszéd… és sírva fakadt.” -(Márk 14,72)

Némelyek azt hitték, hogy amíg Péter élt, könnyének folyama számtalanszor megeredhetett, mikor eszébe jutott, hogy ő Urát megtagadta. Nagyon valószínű, hogy az így volt, mert bűne igen nagy volt, de később a kegyelem teljes megváltozást hozott benne létre. 

Ez általános tapasztalat Isten megváltott gyermekeinek egész családjában, ahhoz mérten, amilyen mértékben Isten lelke a kőszívet, mely a természettől való, elvette és azt hússzívvel pótolta. Emlékszünk mi is, mint Péter, kérkedő ígéretünkre: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.” Ha arra emlékszünk, hogy mire vállalkoztunk és azzal ellentétben, mi lett belőlünk, akkor a bánkódás könnyeinek egész záporát szeretnénk árasztani. 

Péter megemlékezett arról, hogy Urát megtagadta: arról a helyről, ahol az megtörtént; arra a csúnya bűnre szolgáló jelentéktelen alkalomról; az esküdözésről és átkozódásról, mellyel árulását erősíteni igyekezett; arról a rettentő keménynyakúságról, mely annak megismerésére indította. 

Mikor bűneinkre és azok szerfölötti bűnös voltára emlékszünk, hogyan maradhatunk mereven és érzéketlenül? Nem kellene-e házunkat bűnbánat házává tenni és az Úrhoz kiáltani, hogy biztosítson bennünket újból megbocsátó szeretetéről? 

Sohase kandikáljunk a bűn után, mert különben nyelvünk nemsokára a pokoli lángok között eped. Péter megemlékezett Mesterének szeretetteljes tekintetéről is. Az Úr a kukorékoló kakas figyelmeztető hangját a gyász, részvét és szeretet intő tekintetével kísérte. 

Ez a tekintet, amíg Péter élt, soha sem enyészett el emlékezetéből. Ez ékesen szólóbb volt tízezer prédikációnál, melyekből hiányzik a lélek bizonyságtétele. 

A bűnbánó tanítványnak bizonyára akkor is sírnia kellet, mikor a Megváltó teljes megbocsátására gondolt, amely teljesen visszahelyezte őt előbbi állapotába. 

Az a tudat, hogy egy ilyen szerető és jóságos Urat mélyen megsértettünk, több mint elegendő ok a folytonos könnyezésre. Urunk, zúzd össze kőszikla szívünket és munkáld, hogy patakok folyjanak!