„Az Úr a mi igazságunk!” (Jeremiás 23,6)

Az nyújtja a keresztyéneknek mindenkor a legnagyobb vigaszt és békességet, a legteljesebb nyugalmat és biztonságot, ha Krisztus tökéletese igazságára gondolnak.
Milyen gyakran szomorúak és vigasz nélküliek az Úrnak szentjei! Persze ennek nem kellene úgy lenni. Hanem azt gondolom, hogy ez nem is volna úgy, ha a Krisztusban való igazságot folyton szemeik előtt tartanák. Némelyek folyton a bűn okozta romlásról, a szív gonoszságáról és a testies érzelem veleszületett alattomosságáról beszélnek. Az mind igaz; de miért nem mennek valamivel tovább, hogy eszükbe jutna, hogy „tökéletesek vagyunk az Úr Jézus Krisztusban!” Nem csoda, hogy az, ki folytonosan a saját nyomorára tekint nyomott és lehangolt kedélyű, de bizonyos, hogy ha arra gondolunk, hogy Krisztus a mi igazságunkká lett, akkor bátrak és vidámak lehetünk. Az isteni kegyelem előre látja a sok küzdelmet, a sátán támadásait és a nyomorúságokat, melyekkel találkoznom kell, mielőtt a mennybe jutok, de nem engedi, hogy fogyatkozásom legyen valamiben, mert Krisztus mindent megtett értem. A kereszten ezt mondta: „Elvégeztetett minden!” S ha elvégeztetett minden, akkor tökéletes vagyok. Általa is örvendhetek kimondhatatlan és dicsőséges örömmel, „mert nincsen nékem igazságom, mely a törvényből való volna, hanem, mely a Krisztusban való hit által van, azaz: Istentől való igazságom hit által.” Soha sem voltak szentebb emberek azoknál, mint akik a Krisztusban való igazság tanát szíveikbe fogadták. Ha a hívő megvallja: „Én teljesen Krisztusra támaszkodom, Reá építem üdvömet: méltatlanságom dacára hiszem, hogy Krisztusban üdvözülök;” – akkor a háládatosság érzése élénken nyilvánul e gondolatokban: „Ne éljek én Krisztusért?
– Ne szeressem Őt és ne szolgáljak Neki, holott tudom, hogy érdeme folytán fogok üdvözülni?” „a Krisztusnak szerelme szorongat minket,” „hogy akik élnek, ezután ne éljenek maguknak, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott.” Ha üdvöt nyerünk a nekünk tulajdonított igazság által, akkor ezen ajándékozott igazságot nagyra kell becsülnünk.

Magasztaltassál Urunk, Te a mi igazságunk vagy!

„Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk” (2 Sámuel 5,24)

Krisztus gyülekezete tagjainak az imára késznek kellene lenniük és mindenkor azt óhajtaniuk, hogy Istennek kenete nyugodjék meg lelkükön, hogy Krisztus országa jöjjön el és „akarata legyen meg úgy e földön, mint a mennyben”.

Van azonban olyan idő, amikor úgy látszik, mintha Isten az Ő Sionát kiváltképpen meg akarná áldani. Ez olyan idő részükre, mint mikor „a szederfák teteje felől hallható nesz”. Ilyenkor még egyszer olyan buzgónak és hűnek kellene lenni az imában és komolyabban kellene küzdeni a kegyelem trónja előtt, mint máskor. Gyors és határozott tettre indítson az bennünket. Az idő halad, azért férfias bátorsággal küzdjünk át a hullámokon a zátonyon keresztül a part felé. Bárcsak részesülnénk egy pünkösdi áldásban és pünkösdi munkálkodásban! Kedves keresztyén, van idő, amikor „lépések neszét hallod a szederfák teteje felől”. Ezáltal rendkívüli erőt nyersz az imához. Isten szent Szelleme örömöt és békét ad neked. Az ige nyitott könyv előtted, az ígéreteket magadnak elsajátíthatod. Isten arcának világosságában jársz, szabadabb meneteled van a kegyelem trónjához és bensőbb társaságod van Krisztussal, mint máskor. Figyeld meg a rendkívüli meglátogatásoknak olyan idejét, mikor „lépések neszét hallod a szederfák teteje felől”. Az erősítésedre szolgáljon. Ilyenkor itt az ideje, hogy egyik-másik rossz szokásodat levetkőzzed, mert Isten s a Szentlélek gyengeségednek segítségére jön. Feszítsd ki vitorládat, de gondold meg:

„A horgonyt felszedheted,
Vitorlád feszítheted,
De csak úgy fogsz célt érni,
Hogyha szél fog lengeni.”

Mindazáltal legyen rá gondod, hogy vitorlád fel legyen vonva. Ne hagyd a kedvező szelet hiába fújni elővigyázat és készenlét hiánya miatt. Keresd Isten segítségét, hogy hívebben teljesíthesd kötelességeidet; ha hited erősödik, azután hívebb légy az imában, mivel szabad menetelt nyertél a kegyelem trónjához, hogy eljárásodban több szentség nyilvánuljon, mivel Krisztussal szorosabb közösségben élsz.

,,És mikor a szederfák tetején hallándasz valami indulásnak dobogását, akkor indulj meg.” 

(2 Sámuel 5,24)

Krisztus gyülekezete tagjainak az imára késznek kellene lenniök és mindenkor azt óhajtaniok, hogy Istennek kenete nyugodjék meg lelkükön, hogy Krisztus országa jöjjön el és „akarata legyen meg úgy e földön, mint a mennyben” van azonban idő, amelyben úgy látszik, mintha Isten az Ő Sionát kiváltképpen meg akarná áldani, az olyan idő részükre „a szederfák teteje felől hallható nesz”. Ilyenkor még egyszer olyan buzgónak és hűnek kellene lenni az imában és komolyabban kellene küzdeni a kegyelem trónja előtt, mint máskor. Gyors és határozott tettre indítson az bennünket. Az idő halad, azért férfias bátorsággal küzdjünk át a hullámokon a zátonyon keresztül a part felé. Bárcsak részesülnénk egy pünkösdi áldásban és pünkösdi munkálkodásban! Kedves keresztyén, van idő, amikor „hallasz valami indulásnak dobogását a szederfák tetején.” Ezáltal rendkívüli erőt nyersz az imához; Isten szent Szelleme örömöt és békét ad neked; az ige nyitott könyv előtted; az ígéreteket magadnak elsajátíthatod; Isten arcának világosságában jársz, szabadabb meneteled van a kegyelem trónjához és bensőbb társaságod van Krisztussal, mint máskor. Figyeld meg a rendkívüli meglátogatásoknak olyan idejét, mikor „hallod a zengést a szederfák tetején,” az erősítésedre szolgáljon; ilyenkor itt az ideje, hogy egyik-másik rossz szokásodat levetkőzzed, mert Isten s a Szentlélek gyengeségednek segítségére jön. Feszítsd ki vitorládat, de gondold meg:

„A horgonyt felszedhetett,
Vitorlád feszítheted,
De csak úgy fogsz célt érni,
Hogyha szél fog lengeni.”


Mindazáltal legyen rá gondod, hogy vitorlád fel legyen vonva. Ne hagyd a kedvező szelet hiába fújni elővigyázat és készenlét hiánya miatt. Keresd Isten segítségét, hogy hívebben teljesíthesd kötelességeidet; ha hited erősödik, azután hívebb légy az imában, mivel szabad menetelt nyertél a kegyelem trónjához; hogy eljárásodban több szentség nyilvánuljon, mivel Krisztussal szorosabb közösségben élsz.

„Mivel nem a láthatókra nézünk” (2 Korintus 4,18)

Nagyon jó, ha keresztyéni vándorlásunk alatt főképpen előre nézünk.
Előttünk van a korona és felfelé vezet a célhoz. Hitünk kell, hogy előre legyen irányítva a jövő felé, ez növeli reményünket, örömünket, vígasztal és fejleszti szeretetünket.
Ha a jövőbe tekintünk, látjuk, hogy a bűn ki van irtva, a bűn és halál teste legyőzve, a lélek megdicsőülve és arra méltatva, hogy a világosságban a szentek örökségében részt vegyen.
Sőt még sokkal távolabb hatol pillantásunk. A hívő megvilágosodott szemei látják, hogyan halad át a halál völgyén, átlépve a sötét áradatot és hogyan éri el azt a fénylő magaslatot, ahol a mennyei város van. A zarándok látja, amint ő maga bemegy a gyöngykapun, ahol ő olyan örömmel lesz fogadva, mint valami hős, ahol Krisztus kezéből elveszi a koronát Megváltója kezét fogja, élvezi a mennyei dicsőséget, Krisztus királyi székébe ülhet, amiképpen Krisztus is diadalmaskodott és ült az Ő Atyjának királyi székébe. A jövőre vonatkozó ilyen gondolatok képesek a múlt homályát és a jelen hajnalodását megvilágítani. A mennyei öröm nagymértékben nyújt kárpótlást a földi aggodalmakért. El, hitvány félelem! A világ csak egy arasznyi széles s így hamar átjutsz rajta.
Távozzál, csüggedő kétely! A halál csak egy keskeny folyosó, melyen hamar túl leszel. Időm milyen rövid, az örökkévalóság milyen hosszú!
A halál oly rövid – a hallhatatlanság végtelen! Úgy érzem, mintha már kóstolnám Eskol szőlőfürtjét és felüdítettem volna magamat annál a forrásnál, amely odaát fakad. Az út olyan rövid, nemsokára ott vagyok!

„Ti, kik Jézust szeretitek,
Kitől üdvötök nyertétek,
Mit még fül nem hallhatott.
És ily dicső boldogságot
Halandó szem még nem látott,
Még eszébe sem jutott.
Vígan várva, örüljetek,
Megnyeritek,
A szép hazát,
Mennyekbe fönt a koronát!”

"Amelyek nem láttatnak." (2.Kor. 4,18)

Nagyon jó, ha keresztyéni vándorlásunk alatt főképpen előre nézünk. Előttünk van a korona és felfelé vezet a célhoz. Hitünk kell, hogy előre legyen irányítva a jövő felé, ez növeli reményünket, örömünket, vigasztal és fejleszti szeretetünket. Ha a jövőbe tekintünk, látjuk, hogy a bűn ki van irtva, a bűn és a halál teste legyőzve, a lélek megdicsőülve és arra méltatva, hogy a világosságban a szentek örökségében részt vegyen. Sőt még sokkal távolabb hatol pillantásunk. A hívő megvilágosodott szemei látják, hogyan halad át a halál völgyén, átlépve a sötét áradatot és hogyan éri el ama fénylő magaslatot, melyen a mennyei város uralg; a zarándok látja, amint Ő maga bemegy a gyöngykapun, hol Ő olyan ürümmel fogadtatik, mint valami hős, ahol Krisztus kezéből elveszi a koronát Megváltója kezét fogja, élvezi a mennyei dicsőséget, Krisztus királyi székébe ülhet, miképpen Krisztus is diadalmaskodott és ült az Ő Atyjának királyi székébe. a jövőre vonatkozó ilyen gondolatok képesek a múlt homályát és a jelen hajnalodását megvilágítani. A mennyei öröm nagymértékben nyújt kárpótlást a földi aggodalmakért. El, hitvány félelem. A világ csak egy arasznyi széles, s így hamar átjutsz rajta. Távozzál csüggedő kétely! A halál csak egy keskeny folyó, melyen hamar túl leszezs. Időm mily rövid, asz örökkévalóság mily hosszú! A halál oly rövid - a hallhatatlanság végtelen! Úgy érzem, mintha már kóstolnám Eskol szőlőfürtjét és felüdítettem volna magamat annál a forrásnál, amely odaát fakad. Az út oly rövid, nemsokára ott vagyok!

"Ti, kik Jézust szeretitek,
Kitől üdvötök nyertétek,
Mit még fül nem hallhatott.
És ily dicső boldogságot
Halandó szem még nem látott,
Még eszébe sem jutott.
Vigan várva, örüljetek,
Megnyeritek,
A szép hazát,
Mennyekbe fönt a koronát!"

„És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.” (János 1,16)

Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy a Krisztusban teljesség van. A valóságos Istenség teljessége, mert „Ő benne lakozik az Istenségnek teljessége valóságosan.” A tökéletes ember teljesége, mert benne az Istenség testi alakot öltött és kinyilvánította magát. Az Ő vérének engesztelő erejének teljessége, mert „az Ő fiának, az Úr Jézus Krisztusnak vére tisztít meg minden bűneinktől.” Élete megigazító igazságának teljessége, mert „semmi kárhoztatásuk nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak.” Esedezésében isteni erő teljessége van, mert „meg is tarthatja mindenestől fogva azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék Ő értük.” Halálában a diadal teljessége van, mert „halála által legyőzte azt, akinél a halálnak birodalma van, tudniillik az ördögöt.” Halálából való feltámadásában megvan a hatás teljessége, mert azáltal „újonnan szült minket az élő reménységre.” Mennybemenetelében a győzelem teljességét látjuk, mert „felmelvén a magasságba,fpgva vivé a fogságot és adott ajándékokat az embernek.” Igen, Nála feltalálható minden áldás teljessége a megbocsátás, az újjászületés, a megszentelődés, a megőrzés kegyelmének teljessége és a bevégzés teljessége. Teljesség mindenkorra és minden időre; vigasz teljessége a nyomorúságban; kegyelem vezérletének teljessége a boldogságban; minden isteni erőnek, bölcsességnek, hatalomnak és szeretetnek teljessége; átláthatatlan és kimeríthetetlen teljesség. „Mert tetszett az Atyának, hogy minden teljesség Ő benne lakoznék.” Ah, milyen teljességnek kell annak lenni, amelyből mindnyájan merítenek! Valóban teljesség van ott, ahol a folyam folyik, a forrás buzog éppen olyan frissen, gazdagon és teljesen, mint valaha. Jöjj hívő lélek és elégítsd ki itt minden vágyadat; kérj nagyot és nagyot fogsz kapni; kérj sokat, mert az Ő „teljessége” kimeríthetetlen és fel van halmozva benne minden; itt megnyeri minden szűkölködő azt, amire szüksége van: Jézusban, ki Immánuel, azaz „Mi velünk Isten”.

„Te vagy szívem kívánsága;
Add, hogy szerelmednek lángja
Szívem folyton hevítse.”

„Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” (János 1,16)

Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy a Krisztusban teljesség van. A valóságos Istenség teljessége, mert „Ő benne lakozik az Istenségnek teljessége valóságosan.”
 A tökéletes ember teljesége, mert benne az Istenség testi alakot öltött és kinyilvánította magát.
Az Ő vérének engesztelő erejének teljessége, mert „az Ő fiának, az Úr Jézus Krisztusnak vére tisztít meg minden bűneinktől.” Élete megigazító igazságának teljessége, mert „semmi kárhoztatásuk nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak.” Esedezésében isteni erő teljessége van, mert „meg is tarthatja mindenestől fogva azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék Ő értük.” Halálában a diadal teljessége van, mert „halála által legyőzte azt, akinél a halálnak birodalma van, tudniillik az ördögöt.” Halálából való feltámadásában megvan a hatás teljessége, mert azáltal „újonnan szült minket az élő reménységre.”

Mennybemenetelében a győzelem teljességét látjuk, mert „felmelvén a magasságba, megszabadított a rabságtól és ajándékokat adott az embernek.” Igen, Nála megtalálható minden áldás teljessége a megbocsátás, az újjászületés, a megszentelődés, a megőrzés kegyelmének teljessége és a bevégzés teljessége.

Teljesség mindenkorra és minden időre; vigasz teljessége a nyomorúságban; kegyelem vezérletének teljessége a boldogságban; minden isteni erőnek, bölcsességnek, hatalomnak és szeretetnek teljessége; átláthatatlan és kimeríthetetlen teljesség. „Mert tetszett az Atyának, hogy minden teljesség Ő benne lakozzék.” Ah, milyen teljességnek kell annak lenni, amelyből mindnyájan merítenek! Valóban teljesség van ott, ahol a folyam folyik, a forrás buzog éppen olyan frissen, gazdagon és teljesen, mint valaha.

Jöjj hívő lélek és elégítsd ki itt minden vágyadat; kérj nagyot és nagyot fogsz kapni; kérj sokat, mert az Ő „teljessége” kimeríthetetlen és fel van halmozva benne minden; itt megnyeri minden szűkölködő azt, amire szüksége van:
 Jézusban, ki Immánuel, azaz „Mi velünk Isten”.

„Te vagy szívem kívánsága;
Add, hogy szerelmednek lángja
Szívem folyton hevítse.”

„Mennyei Atyátok” (Máté 6,26)

Isten gyermekei, kétféleképen gyermekek. Először: Isten gyermeke a teremtés által, másodszor: Isten gyermekeivé lettek a Krisztusban lett váltság által. Azért jogunk van Hozzá, így imádkozni: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”. Atya! Milyen szépen hangzik ez! Ebben méltóság rejlik: „Ha én Atya vagyok, hol az én tisztességem?” Fiai vagytok, hol van engedelmességetek? Ebben szeretet is rejlik, egybekötve méltósággal; méltóság, mely nem kelt ellenszenvet; az elvárt engedelmesség örömmel lesz teljesítve. Azon engedelmesség, melyet Isten gyermekei Istennel szemben gyakorolnak, szeretetből eredjen. Ne úgy járjatok Isten házába, mint valami rabszolga, ki kényszerből veti alá magát a munkának, hanem azért haladjatok parancsainak útján, mert az Atyátok útja. Adjátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, mert az igazság Atyátok akarat, s az Ő akarata legyen gyermekeinek is akarata. Atya! Ebben királyi tekintély rejlik, de oly gyöngéden burkolva a szeretetbe, hogy a király ábrázatja a koronát elfeledteti, királyi pálcája pedig ezüst kegyelem pálcájává válik; ez a kormánypálca a valóságban, nem vasvessző, mert annak szerető kezében, aki azt tartja, alig vehető észre. Atya! Ebben tisztesség és szeretet van. Milyen nagy is egy atyának szeretete gyermekeihez! Amire képtelen a barátság vagy rokonság, amire nem vállalkozik a jóakarat, azt gyakorolja az atyai szív és kéz fiaival szemben. Ők az Ő húsa és vére, meg is áldja őket, hogy ők az Ő gyermekei, azt Tőle telhetőleg érezteti is velük. Ha a földi Atya ilyen fáradhatatlan szeretettel és gondoskodással őrködik gyermekei felett, mennyivel inkább a mi mennyei Atyánk? Abba, kedves Atya! Aki ezt mondhatja, fenségesebb dicséneket énekel, mint valamennyi kerub és szeráf.
Az egész menny e szóban van: Atya! 
Mindazt magában rejti, amit kívánhatok; minden szükségem kielégíttetik, minden kívánságom betölttetik, csak kérnem kell azt. Mindent birtoklok most és örökké, ha csak dadogni is tudom: Atyám!

„Dicsőségedből nézz le rám,
Nézz gyermekedre ó, Atyám,
Kit neked adott szent Fiad,
Hallgasd meg hő imáimat.”

„A ti mennyei Atyátok” (Máté 6,26)

Isten gyermekei, kétféleképen gyermekek; először: Isten gyermeke a teremtés által, másodszor: Isten gyermekeivé lettek a Krisztusban lett váltság által. 

Azért joguk van Hozzá, így imádkozni: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”. Atya! Mily szépen hangzik ez!
Ebben méltóság rejlik: „Ha én Atya vagyok, hol az én tisztességem?” Fiai vagytok, hol van engedelmességtek? Ebben szeretet is rejlik, egybekötve méltósággal; méltóság, mely nem kelt ellenszenvet; az elvárt engedelmesség örömmel lesz teljesítve. Azon engedelmesség, melyet Isten gyermekei Istennel szemben gyakorolnak, szeretetből eredjen. Ne úgy járjatok Isten házába, mint valami rabszolga, ki kényszerből veti alá magát a munkának, hanem azért haladjatok parancsainak útján, mert az Atyátok útja. Adjátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, mert az igazság Atyátok akarat, s az Ő akarata legyen gyermekeinek is akarata. Atya! Ebben királyi tekintély rejlik, de oly gyöngéden burkolva a szeretetbe, hogy a király ábrázatja a koronát elfeledteti, királyi pálcája pedig ezüst kegyelem pálcájává válik; ez a kormánypálca a valóságban, nem vasvessző, mert annak szerető kezében, aki azt tartja, alig vehető észre. Atya! Ebben tisztesség és szeretet van. Milyen nagy is egy atyának szeretete gyermekeihez! Amire képtelen a barátság vagy rokonság, amire nem vállalkozik a jóakarat, azt gyakorolja az atyai szív és kéz fiaival szemben. Ők az Ő húsa és vére, meg is áldja őket, hogy ők az Ő gyermekei, azt Tőle telhetőleg érezteti is velük. Ha a földi Atya ily fáradhatatlan szeretettel és gondoskodással őrködik gyermekei fölött, mennyivel inkább a mi mennyei Atyánk? Abba, kedves Atya! Aki ezt mondhatja, fenségesebb dicséneket énekel, mint valamennyi kerubim és sérafim. Az egész menny ezen szóban van: Atya! 

Mindazt magában rejti, amit kívánhatok; minden szükségem kielégíttetik, minden kívánságom betöltetik, csak kérnem kell azt. Mindent birok most és örökké, ha csak dadogni is tudom: Atyám!

„Dicsőségedből nézz le rám,
Nézz gyermekedre óh Atyám,
Kit neked adott szent Fiad,
Hallgasd meg hő imáimat.”

„Az Úr hűségét magasztalom, az Úr tetteit dicsérem: mindazt, amit az Úr tett értünk” (Ézsaiás 63,7)

Avagy te nem tehetnéd ezt? 
Talán nem nyerted kegyelmének bizonyítékát? Bármennyire meghomályosodott utad e szempillantásban, mégsem vagy képes elfelejteni azon boldog órát, amikor az Úr Jézus eléd jött és ezt mondta: „Jöjj hozzám”.
Nem emlékszel azon elragadó élvezetre, amely akkor hatott át, amikor az Úr béklyóidat feltörte és láncaidat elszaggatta és megvigasztalt: „Jövök, hogy köteleidet eloldozzam, és téged szabaddá tegyelek!” Vagy ha az első szeretetet elfelejtetted, akkor életutad mentén létezni fog még valahol egy becses távolságjelző oszlop, amelyet a moha még nem nőtt be egészen, amelyen olvashatod irántad való szeretetének és kegyelmének boldog emlékét.
Nem sírtál még soha úgy fájdalmaid között, mint most, s nem segített ki téged abból?
Nem voltál még soha szükségben, amelyből kimentett volna?
Amidőn kellemetlenségek közé jutottál, nem mentett meg abból?

Kelj fel és menj le tapasztalataid Nílus folyamához, szedj össze néhány gyékényszálat, és fonj abból kosarat, fektesd bele hited kis fiacskáját, hadd úszkáljon ezen a vízen.
Ne feledd el, amit Isten érted tett, forgasd jótéteményeinek emléklapjait és tekints vissza az elmúlt napokra.
Emlékszel a Jordán mellett levő országban egy kis hegyre? Nem közeledett az Úr soha még feléd a Hermónnál? Felemeled a szemeidet a hegyekre, ahonnan a segítség jön? Még soha sem kaptál segítséget a szükség idején? De igen, egész bizonyosan.
Azért térj vissza egy kissé azon kegyelemhez, melyet tegnap élveztél, s hogyha most minden homályba borult, gyújtsd meg a múlt lámpásait, azok megvilágítják az éjt és te bízni fogsz az Úrban, mígnem a nap feljön és elmúlik az éj. „Emlékezzél meg Uram, a te irgalmasságodról és kegyelmességedről, mely öröktől fogva van”.

„Óh, szenvedők menedéke!
Tőled vajon ki ne nyerne
Áldást, segélyt, nyugtot, üdvöt,
Hozzád, ha bűnbánólag jött.”

„Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától” (Zsoltárok 91,3)

Isten kétféle értelemben menti meg az övéit a madarász csapdájától. A csapdától és a csapdából. Megszabadítja a csapdától, mert nem engedi, hogy belejussanak; azonban, ha már belekerültek, megszabadítja őket belőle. Némelyeknek az első ígéret becsesebb, másoknak pedig a második bír nagyobb értékkel.
„Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától”. Hogyan? Gyakran a nyomorúság azon eszköz, amellyel Isten megszabadít bennünket. Isten tudja, hogy esésünk mihamarabb romlásba dönt, azért bocsátja ránk kegyelmesen nevelő vesszejét. Kérdezzük: „Uram, miért teszed ezt?” De nem tudjuk, hogy nyomorúságainknak egy nagyobb veszélytől kellett megóvni bennünket. Sokan megszabadultak már a fájdalom és kereszt által az örök veszedelemtől; azok riasztották el a madarakat a csapdából. Más esetben meg azáltal őrzi Isten az övéit a madarász csapdájától, hogy lelki erőt ad nekik, melynek következtében, ha a gonosz kísérti őket, ezt mondhatják: „Mi módon művelném e nagy gonoszságot, vétkezve az én Istenem ellen?” Ó, de mily üdvös dolog az, hogy – ha a hívő valamely vigyázatlan pillanatban a hálóba kerül – Isten őt megszabadítja belőle! Ó, könnyelmű, rettegj, de ne csüggedj el. Ha el is tévedtél, halld, amit Megváltód mond: „Térjetek vissza hűtlen fiak és kegyelmes leszek hozzátok”. De te azt mondod, hogy nem térhetsz vissza, mert meg vagy fogva a hálóban. Akkor hallgasd meg ezt az ígéretet: „Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától”. Megszabadít mindazon gonosztól, amelybe jutottál és ha nem szűnsz meg tévelygésed fölött gyászolni és bánkódni, akkor nem hagy el Az, aki téged szeretett. Dicsőséggel vesz körül, örömöt és boldogságot ad olyannyira, hogy megrontott tetemed is örülni fog.
A paradicsom madarai közül egy sem fog elveszni a madarász csapdájában.

„Jézus, életforrás, Te segíts győzni!
Lásd, sok veszély s nyomor vesz körül!
Erőm gyenge, én nem bírok küzdeni,
Ellenem fenyeget kegyetlenül!
Ha nem állsz mellettem folyton segítve,
Úgy a harc részemre el van veszítve!”

„Felmagasztaltam azt, akit a község közül választottam”. (Zsoltárok 89,20)

Miért kellett Krisztusnak a nép közül választottnak lenni? 

Szólj, szívem; a szív gondolatai a legjobb gondolatok. Nem azért történt-e ez, hogy ezáltal testvérünkké lehessen a vérkötelék folytán?
Ah, milyen csodás rokonság van Krisztus és a hívők között! Aki hiszen, az mondhatja: „Nekem van egy testvérem a mennyben, jóllehet és szegény vagyok, de testvérem gazdag és király; vajon elviselhetné, hogy én szükséget szenvedjek, holott Ő trónon ül? Óh nem! Ő szeret engem; Ő az én testvérem”.
Hívő lélek, viseld ezen dicső gondolatokat, mint valami gyémánt ékszert, a te emlékezeted nyakszírtjén; húzd fel, mint egy aranygyűrűt emlékezeted ujjára és használd azt, mint királyi pecsétet, mivel kérvényedet pecsételed le, hogy a meghallgattatás bizonyos legyen. Ő olyan testvér, ki a nyomorban is hű marad testvéréhez, fogadd el Őt, mint olyant.

„Ki Jézussal megy, biztonságban halad,
Szenvedések között is épen marad.
Kit e testvér véd, azt nem éri vész,
Isten oltalma számára mindig kész”.

Krisztusnak azért kellett a község közül választottnak lennie, hogy megismerje erőtlenségeinket és tudjon minket megszánni. „Megkísértetett mindenekben hasonlóképen, a bűntől megválva”. 

Minden szükségünkben velünk érez. Kísértést, fájdalmat, kellemetlenséget, gyöngeséget, kimerülést, a szegénységet Ő ismeri, mert mindazokat átélte. 

Gondolj erre kedves keresztyén és szolgáljon vigasztalásodra. Bármilyen rögös és fárasztó is az utad, meg van az szentelve Megváltód lábnyomaival; ha mindjárt a halál árnyékának völgyében járnál is vagy a büszke Jordán árjában, még ott is megtalálnád lábnyomát. 

Bárhova menjünk, mindenütt járt előttünk; minden teher, amit hordoznunk kell, egykor Immánuel vállait nyomta. Útja keményebb volt, igája nehezebb, miért ne tűrnék hát én, ha Ő így szenvedett?
Legyen bátorságod, a király lábai vérrel jelezték meg az utat és a tövises ösvényt örökre megszentelték.

„Embernek fia, micsoda a szőlőtőke fája egyéb fához képest? avagy a szőlővessző az erdőben való fákhoz képest?” (Ezékiel 15,2)

Emberfia! Mennyivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál, és a szőlővessző, ha az erdő fái közé kerül?” (Ezékiel 15,2)

Ezen szavak az Isten gyermekei megalázására szolgálnak; őket Isten szőlőjének nevezik, de mivel különbek ők természet szerint másoknál? Isten jósága folytán váltak termékennyé, mert jó talajba plántálta őket; a szentség kőfalán nevelte őket az Úr; s gyümölcseiket az Ő dicsőségére hozzák, de mit érnének Istenünk nélkül? Mit érnének a Szentlélek állandó befolyása nélkül, ki a termékenységet adományozza nekik?

Ó, hívő ember, tanuld meg itt minden büszkeségedet levetni, mert be kell ismerned, hogy arra semmi okod sincs. Bárki is légy, nincs semmid, amivel kérkedhetnél. Minél többet bírsz, annál inkább adós vagy Istennek; és nincs miért büszkének lenni arra, ami téged adóssá tesz. Nézz vissza múltodra, figyeld meg mi voltál. Gondold meg, mi volnál most az isteni kegyelem nélkül. És gondolj arra, hogy mi vagy még most is. Nem bánt-e a lelkiismereted? Nem áll-e lelked előtt ezerféle tévelygésed és nem mondja-e, hogy nem vagy méltó fiának hívattatni? És ha mégis valamit csinált belőled, nem arra mutat-e az, hogy kegyelme változtatott meg téged? Te, akinek nagy hited van, még nagy bűnös volnál, ha Isten meg nem térített volna. Te, aki az igazságért buzgólkodol, éppen úgy harcolnál a tévelygések mellett is, ha a kegyelem át nem hatott volna. Azért ne légy gőgös, még habár nagy jónak és a kegyelem bőséges gazdagságának birtokában vagy is, még azon esetben sem mondhatod magadénak bűneiden és nyomorodon kívül a legcsekélyebbet is. Ó, mily sajátságos önámítás, hogy te, ki mindent ajándékba kaptál, azt véled, hogy felfuvalkodhatsz, szegény koldus, aki Megváltód jóságából élsz, olyan vagy, akinek élete kialszik, ha Jézusból új életáramot nem kapsz – és mégis gőgös vagy! Ó, te balga szív!

„Ti vesszők, Hozzá vagytok kötve!
Mélyen Belé nőttetek?
Sebeibe vagytok temetve?
Benne boldogok lettetek?
Kössön Hozzá a hit s szeretet!
El ne vegye senki e kincset!”

„És így az egész Izráel megtartatik.” (Róma 11,25)

Midőn egykor Mózes a Vörös tengernél az Úrnak éneket mondott, ama hálaénekből az afölötti öröm tört elő, hogy az egész Izráel megmentetett. A védő vízfalakról egyetlen habcsepp sem esett le mindaddig, míg Isten Izráele közül a legutolsó is a hullámokon túl száraz talajra nem lépett.
Alighogy ez megtörtént, a habzó hullámok ismét visszatértek régi helyükre; de egy szempillantással sem hamarább. „Irgalmasságodból hordoztad népedet, megszabadítottál.” Az idők végén, midőn az elválasztottak fogják énekelni Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét, akkor ez lesz Jézus legnagyobb diadala. „Akiket nékem adtál, én megőriztem és egy is azok közül el nem veszett.” A mennyben nincs üres hely.

„Isten trónja körül állnak,
Mind a megváltottak,
Hálát, magasztalást hoznak
Hogy kegyhez juthattak.”

Amennyit Isten elválasztott, amennyit Krisztus kibékített, amennyit a Szentlélek elhívott, amennyi az Úr Jézusban hívővé lett, azok mind szerencsésen át fognak jutni a nyomorúság tengerén.
Még nem érte el mind a biztos kikötőt:

„Némely szív már odafenn, Némely még utazik.”

A sereg elővédje már elérte a partot. Mi most megyünk át a mélységen; ma követjük vezérünket, nyomába lépve a tenger közepébe. De legyünk nyugodtak: az utóvég is mihamarabb oda jut, ahol most az elővéd van; nemsokára az elválasztottak közül az utolsó is átjut a mélységen, s akkor felzendül a messze hangzó győzelmi ének, amikor valamennyi biztonságban lesz. De mi lenne, ha csak egy is elveszne a kiválasztottak közül! Az a megváltottak énekében egy örökös rossz hang lenne, a paradicsom hárfája húrjainak el kellene pattanniuk, hogy soha többé hangot nem adhatnának!

„Hogyha minden össze is dől, Bírom az Úr nagy kegyét, Ki tartja ígéretét.”

„És így üdvözülni fog az egész Izráel” (Róma 11,25)

Ahogyan egykor Mózes a Vörös tengernél az Úrnak éneket mondott, annak a hálaéneknek az alapja, hogy az egész Izráel megmenekült. A védő vízfalakról egyetlen habcsepp sem esett le mindaddig, míg Isten Izráele közül a legutolsó is a hullámokon túl száraz talajra nem lépett. Alighogy ez megtörtént, a habzó hullámok ismét visszatértek régi helyükre, de egy szempillantással sem hamarabb. „Irgalmasságodból hordoztad népedet, megszabadítottál.” Az idők végén, amikor az elválasztottak fogják énekelni Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét, akkor ez lesz Jézus legnagyobb diadala. „Akiket nekem adtál, én megőriztem és egy sem veszett el azok közül.” A mennyben nincs üres hely.

„Isten trónja körül állnak,
Mind a megváltottak,
Hálát, magasztalást hoznak
Hogy kegyhez juthattak.”

Amennyit Isten elválasztott, amennyit Krisztus kibékített, amennyit a Szentlélek elhívott, amennyi az Úr Jézusban hívővé lett, azok mind szerencsésen át fognak jutni a nyomorúság tengerén. Még nem érte el mind a biztos kikötőt:

„Némely szív már odafenn,
Némely még utazik.”

A sereg elővédje már elérte a partot. Mi most megyünk át a mélységen, ma követjük vezérünket, nyomába lépve a tenger közepébe. De legyünk nyugodtak, az utóvég is mihamarabb oda jut, ahol most az elővéd van; nemsokára az elválasztottak közül az utolsó is átjut a mélységen, s akkor felzendül a messze hangzó győzelmi ének, amikor valamennyi biztonságban lesz. De mi lenne, ha csak egy is elveszne a kiválasztottak közül! Az a megváltottak énekében egy örökös rossz hang lenne, a paradicsom hárfája húrjainak el kellene pattanniuk, hogy soha többé hangot nem adhatnának!

„Hogyha minden össze is dől,
Bírom az Úr nagy kegyét,
Ki tartja ígéretét.”

„Ábel volt juhoknak pásztora” (1 Mózes 4,2)

Ábel az Úr dicsőségére szentelte hivatását; oltárára véres áldozatot hozott, minélfogva az Úr kegyelmesen tekintett Ábelra és az Ő áldozatára. Ez a legelső képlet Urunkra vonatkozólag, csodálatosan tiszta és világos, ez olyan, mint mikor napfelkeltekor a legelső sugár előretör. Bár nem nyilatkoztat ki mindent, de hirdeti, hogy a nap megjelenik. Ábelben, - aki pásztor és pap, mert áldozatot mutat be az Úrnak kedves illatul, - képletesen látjuk a mi Urunkat, aki Atyjának áldozatot hoz, melyért a Jehovának mindörökké kedves. Ábel bátyjától gyűlöltetett, mégpedig minden ok nélkül; ezt kellett tapasztalni a Megváltónak is. Mert a természeti és testi ember gyűlöli a jámbort, akiben a kegyelem szelleme van, és nem nyugszik addig, míg vérét ki nem ontja. Ábel megöletett és befecskendezte az áldozatot meg az oltárt saját vérével; ebben az Úr Jézusra mutat, kit az emberek gyűlölete kivégzett, mialatt, mint pap, az Úr előtt állt. „A jó pásztor az ő életet adja a juhokért”. Sírjunk fölötte, amikor látjuk, hogy az emberek gyűlölete Őt a halálba vitte és oltárának szarvát saját vérével befecskendezte. Ábel vére beszél: „Monda pedig az Úr Káinnak: a te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.” Az Úr Jézus vére hatalmas nyelven beszél, de nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. Mindenekfölött becses és dicső jó pásztorunk oltáránál állani és látni, hogyan vérzik el, mint megölt pap; azután hallani, hogy vére az egész emberiségnek békét hirdet; békét a lelkiismeretben, békét zsidók és pogányok között, békét az ember és a megsértett Teremtő között, békét itt és az örökkévalóságban, minden vérében megmosott ember számára. Ábel az első juhpásztor, de szívünk az Úr Jézust elébe helyezi, mint legelsőt. Juhaid nagy pásztora, mi, mint legelődnek népe dicsérünk téged teljes szívünkből, mert értünk ölettél meg.

„Te vagy lelkem hű pásztora,
Ki bár tévely’gtem vadonba’,
Értem egykor meghaltál,
Véreddel megváltottál.”

„Kerestem, de nem találtam” (Énekek éneke 3,1)

Mond meg nekem, hol vesztetted el Krisztussal való közösségedet, akkor én is megmondom neked, hol találhatod azt meg újból a legkönnyebben. Imakamrádban vesztetted el Megváltódat, mivel az imát elhanyagoltad? Akkor ott is kell Őt keresned és ott fogod ismét megtalálni. Ha bűn által vesztetted el az Urat, akkor másként nem találod meg újból, csak ha a bűnnel szakítasz és a Szentlélek által azon tagot, amelyben a bűnös kívánság lakik, megöldökölni törekszel. Szent szava iránt való közönyösség következtében vesztetted el Krisztust? Úgy keresd Krisztust az Írásban. Igaz ez a közmondás: „Ott keresd az elveszett tárgyat, ahol elveszítetted azt.” Eszerint Barátodat is ott keresd, ahol elveszítetted, mert Ő nem ment el onnan. De visszatérni, Krisztust keresni nagyon nehéz munka. Bunyan elbeszéli, hogy a zarándok előtt egyik út sem volt oly terhes és szomorító, mint a lombsátorhoz a nehézség halmán át visszamenni, ahol levelét elveszítette. Öt óráig fölfelé mászni könnyebb, mint egy negyed óráig visszafelé menni, az elveszett út megkeresése végett.
Azért, ha megtalálod Uradat, maradj meg nála. De miként lehetséges az, hogy Őt elveszítsd? 

Azt kell feltételeznünk, hogy egy ilyen hasonlíthatatlan barát mellől soha nem kellene távozni, kinek közelléte üdvös, kinek beszéde vigasztaló és társasága felüdítő! Miért nem figyeltél rá minden szempillantásban, hogy szemeid elől el ne téveszd? De ha már elveszítetted Őt, nagy kegyelemnek mondható, hogy keresd, keserves sóhajaid dacára: „Ó, bár tudnám, hol találhatom meg!” Menj és keresd, mert rád nézve veszélyes, ha Urad nélkül vagy! Krisztus nélkül, pásztor nélkül való juh vagy; olyan, mint a fa nedvesség nélkül; olyan, mint a meghervadt falevél a viharban, lesodorva az élet fájáról. Keresd Őt teljes szívedből, úgy megtalálhatod, ámde áldozz fel mindent keresésére és akkor nagy örömödre és boldogságodra újból meg fogod találni.

„Jézus vigasságom,
Teljes boldogságom
Szívem öröme!
Ó, meddig bús szívem,
Meddig szorong keblem,
Utánad esdve?”

„A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.” (Zsidó 4,9)

Ó, mennyire egészen másként lesz a hívők állapota a mennyben, mint idelenn!

Itt szenvedésre és nyomorúságra születtek, de az örökkévalóság honában nem fogják ismerni a gondot és a fáradalmat.
Ha idelenn a Mestert akarják követni, erejük soha sem felel meg törekvésüknek, folyton sóhajtozniuk kell: „Ó, segíts Istenem, hogy szolgálhassak neked.”

Ha igazán tevékeny, úgy igen sok munka néz rá; akarata előtt nem sok, de erejénél sokkal több, azért így kell kiáltania: „A munkakedv nem hiányzik nálam, de a munkának terhe igen nagy.”

Ó, kedves keresztyén, a heves fáradalmak napja nem tart örökké, a nap máris kezd leáldozni, majd ismét felvirrad és lesz egy dicső nappal, melyen Istennek szolgálnak éjjel és nappal, mindamellett pihennek a munkától.
Idelent a nyugalom részleges, ott tökéletes. Itt a keresztyén állandóan nyugtalankodik, érzi, hogy a célt még nem érte el, ott mindnyájan élvezik a nyugalmat, Istenük szívén találják meg a nyugalmukat.
Ó, te bajoktól megfáradt lélek, gondolj ez örök nyugalomra, mely rád vár! Fel bírod-e ezt fogni? Ez egy örökös nyugalom, olyan nyugalom, amely maradandó.
Idelent legjobb barátaink is ezt a feliratot viselik: „halandó”. Legszebb virágaink is elhervadnak, legkedveltebb poharunkban is található üledék, legvidámabb és legtarkább madarainkat is elejti a halál nyila.
A legélvezetesebb nappalt is éj követi és örömeink dagálya a gond apályába megy át – ott azonban minden halhatatlan, a hárfát nem fogja meg a rozsda, a koszorú nem hervad el, a szem nem homályosodik meg, a hang nem romlik el, a szív nem csügged el, a hallhatatlan lélek egészen elmerül a kimondhatatlan örömben.
Boldog nap! Boldog nap, mikor a halandóságot elnyeli a hallhatatlanság és megkezdődik az örök szombat!

„Adjatok szárnyakat! Hadd menjünk,
Itt sokáig nem időzhetünk.
Mert ott már boldog sereg vár!
Fel, fel lelkem, fel vigadozni!
Készülj fel győzedelmeskedni,
A nyugalom készen van már!”

„Bárány, ki elvette e világnak bűneit.”

János apostolnak megengtetett a mennyei szentélybe betekinteni és megírta nekünk, amit látott: „Láttam a Bárányt!” Ez mutatja, hogy az üdvözültek imájának fő tárgya a „Bárány, ki elvette e világnak bűneit.” Semmi egyéb nem vonta magára az apostol figyelmét oly mértékben, mint amaz isteni Lénynek személye, ki minket megváltott az Ő vérével. Minden megdicsőült lélek és a szent angyalok dicsénekének tárgya: a Bárány.

Kedves keresztyén, ím itt a te gyönyörűséged; felpillantottál és láttad a Bárányt. Könnyeid fátyolán át nézhették szemeid az Isten Bárányát, ki a te bűneidet hordozta. Azért örülj és légy vidám. Ha egy kevés idő múlva a könnyek letörültetnek szemeidről, megpillantod a Bárányt, felmagasztalva az ő trónján. Ez szíved öröme, hogy naponként Jézussal társalogj; a mennyben ezen örömet teljes és magasfokon élvezheted; legeltetheted magadat jelenlétének leplezetlen szemlélésében; Vele lehetsz örökké. „Láttam a Bárányt állani!” Ah, ez a Bárány a menny. Egy hű istenfélő ember mondta: „A menny és Krisztus egy és ugyanaz; Krisztussal lenni annyi, mint a mennyben lenni és a mennyben lenni annyi, mint Krisztussal lenni.”

Istennek egyik gyermek írta fenséges levelei egyikében: „Óh; Uram Jézus Krisztus, ha nélküled kellene a mennyben lennem, akkor az pokol lenne nekem, de ha a pokolban is kellene lennem és Te velem vo

lnál, úgy mennyé válna számomra az, mert egyedül Te vagy a menny, ami után én vágyódom.” Nem úgy van-e az, kedves keresztyén?! Nem mondja-e a te szíved is:

Jézus örök napunk!
Üdvösség forrásunk.
Öröm tengere!
Tégedet megnyerve,
Veled egyesülve
Jutunk az üdvre.
Nincs fény, amely elég.
Nélküled a menny hol volna,
Bűntől fel ki old’na.

Mindaz, ami az üdvösséghez szükséges, a kimondhatatlan boldogság nem más, mint „Krisztussal lenni”.

„Segítségül leszek néked, azt mondja az Úr.” (Ézsaiás 41,14)

Észlelitek ma, amint az Úr Jézus mindegyikünkhöz szól:
„segítségül leszek néked.” „Nekem az csekélység, hogy neked segítek” – így szól hozzád Megváltód - „mert Istened vagyok”.

Íme, már mennyit áldoztam rád; és ne akarnék rajtad segíteni? Mit! Neked nem segíteni? Érted a halálba mentem; s ha a nagyobbat megtettem érted; miért ne tenném meg a csekélyebbet is?
Neked segíteni! Az a legcsekélyebb, amit részedre tenni akarok, már többet is tettem érted és még akarok is tenni. A világ fundamentumának letétele előtt választottalak téged. Érted szereztem a szövetséget. Dicsőségemtől magamat megüresítettem és emberré lettem érted; életem odaadtam te éretted, ha tehát mindezt érted tettem, bizonyos az is, hogy akarok neked segíteni.

Segítek és megadom neked, amit már részedre szereztem. Ha még ezerszer nagyobb segítségre lenne szükséged, azt is biztosítanám neked; te csak csekélységet kívánsz ahhoz képest, amit én kész vagyok megadni. A te szemeid előtt nagyot kívánsz, de azzal téged megajándékozni előttem kicsiny dolog. Neked segíteni? Ne félj. Mert, ha csűröd előtt egy veréb segítségért könyörögne, egy marék gabona nem tenne szegénnyé téged; te pedig csak egy hangyácska vagy mindenhatóságom küszöbénél. „Segítségül leszek néked”.

Ó, lelkem, ez neked nem elég? Van szükséged erősebb segítségre, mint a háromegy Isten mindenhatósága! Kell neked több bölcsesség, mint az Atyában van, - több szeretet, mint amennyi a Fiúban megnyilatkozott, több hatalom, mint a Szentlélek működésében megnyilatkozik?

Hozd ide a te üres korsódat! Bizonyára ez a forrás megtölti azt.
- Siess, szedd össze imáidat és hozd ide hiányodat, fájdalmadat és óhajodat! Íme, ezen Isteni folyam bőven folyik részedre; mit kívánhatsz még többet?!
Menj bátran lelkem, ebben van a te erőd. Az örök Isten a te segítőd!

„Ne félj, mert én veled vagyok; meg ne rettenj, mert én vagyok a te Istened!”

„… tégy úgy, ahogyan ígérted!” (2 Sámuel 6,25)

Isten az Ő ígéreteit nem azért adta, hogy azokat, mint valami értéktelen papírt eldobjuk, hanem azt akarja, hogy azokat használjuk. Isten pénze nem fukarságra, hanem kereskedésre rendeltetett. Semmi sem tetszik jobban a mi Urunknak, mintha azt látja, hogy ígéretei forgalomban vannak; szívesen látja, ha gyermekei elé jönnek, és ezt mondják: „Uram, tégy úgy, ahogyan ígérted!” Megtiszteljük Istent, ha ígéreteire hivatkozunk. Vagy azt gondoljátok, hogy Isten szegényebb lesz azzal, ha nektek megadja azokat a kincseket, amelyeket megígért? Azt vélitek, hogy azután kevésbé lesz szent, ha nektek szentséget ajándékoz? Beképzelitek, hogy kevésbé lesz olyan tiszta, ha titeket megmos bűneitektől?

Ő mondta: „Jöjjetek el és pereljünk együtt, azt mondja az Úr. Ha a ti bűneitek olyanok volnának, mint a vörös festék, fehérek lesznek, mint a hó; ha pirosak volnának, mint a piros festék, olyanok lesznek, mint a fehér gyapjú”.

A hit erősen tartja a megbocsátás ígéretét és nem ingadozik, hanem egyenesen a kegyelem trónjához megy, és ezt mondja:
„Itt, itt van az ígéret, cselekedj úgy, ahogyan szóltál”. Az Úr azt feleli: „Legyen neked a te hited szerint”. Ha a keresztyén egy ígéretet megragad, és mégsem viszi azt Istenhez, meggyalázza Őt; ha pedig a kegyelem trónjához siet és kiált: „Uram, nem hozhatok más ajánlatot, mint: Te mondtad ezt;” akkor óhajának teljesülése biztosítva van. Mennyei bankárunk előmutatott váltóidat a legnagyobb örömmel váltja be. Ugyan ne hagyd az ígéreteket berozsdásodni! Vond ki az ígéretek beszédét hüvelyéből és használd azt szent buzgalommal. Ne gondold, hogy Isten türelmét veszíti, ha behatóan hivatkozol ígéretére.
Ő szívesen hallja az üdvöt nélkülöző lélek segélykiáltását! Neki élvezet nyújt, ha kegyelmet gyakorolhat. Ő készségesebb a meghallgatásra, mint ti a könyörgésre.
A nap nem fárad el világítani, sem a forrás felbuzogni; Istennek természetében áll, hogy ígéreteit beteljesítse; azért siess minden késedelem nélkül a kegyelem trónjához és esdekelj:
„Tégy úgy, ahogyan ígérted!”

„… van erőm a szabadításhoz!” (Ézsaiás 63,1)

E szó alatt „szabadítás”, mi az egész nagy megváltási művet értjük, az első szent vágytól kiindulva a tökéletes szentségig. Itt röviden sok van mondva; a kegyelem minden gazdagsága itt egy szóban van összefoglalva. Krisztusnak nem csak „van ereje a szabadításhoz” azoknak, akik megtérnek, hanem képest az embert megtéréshez is hozni. A mennyet azoknak ajándékozza, akik itt hisznek, de ami még több, tud új szívet adni az embernek és bennük a hitet munkálni. Ő képes azt, aki a szentséget gyűlöli, arra bírni, hogy azt szeresse, nevének gyalázóját pedig arra kényszeríteni, hogy előtte térdet hajtson. Igen, de ezzel a jelentőség még nem merítette ki, mert az isteni erő éppen olyan fenségesen mutatkozik az utóhatásban is. A hívők élete csodák láncolata, melyeket a „Mindenható” művel. A tövisbokor ég, de el nem emésztődik. Meg tudja az övéit szentségben őrizni, miután őket megszentelte és megtartja őket fenyítékben és szeretetben, mígnem az ő lelki lényüket a mennyben tökéletességre emeli. Krisztus hatalma nem abban áll, hogy az embert hitre jutassa és azután magára hagyja, hanem aki a jót elkezdte, azt véghez is viszi, aki az életcsírát a lélekbe plántálta, meg is tartja az isteni szikrát és táplálja azt, mígnem a bűn valamennyi béklyóját széttöri és a lelket magához emeli a földről, föl a tökéletes dicsőségbe.

Hívő lélek, meríts itt bátorságot. Imádkozol szeretteid egyikéért? Ó, ne hagyj fel az imával, mert Krisztusnak „van ereje a szabadításhoz”. Te nem hívhatod vissza az elszakadtat, de az Úr mindenható.

Ragadd meg ezt a hatalmas kart és indítsd segítségre. Talán önmagad miatt vagy nyughatatlan?

Ne félj, mert az Ő ereje elég számodra! Legyen az mások megmentése vagy a benned elkezdett műnek elvégzése, íme, Krisztus „elégséges a segítségre”, mert hiszen nem mentett-e meg téged? Oh, mily sok ezerszeres kegyelem, hogy nem úgy találtad Őt meg, mint valami mestert a megrontásra.

,, ..van erőm a szabadításhoz!” (Ézsaiás 63,1)

E szó alatt „szabadítás”, mi az egész nagy megváltási művet értjük, az első szent vágytól kiindulva a tökéletes szentségig. Itt röviden sok van mondva; a kegyelem minden gazdagsága itt egy szóban van összefoglalva. Krisztusnak nem csak „van ereje a szabadításhoz” azoknak, akik megtérnek, hanem képest az embert megtéréshez is hozni. A mennyet azoknak ajándékozza, akik itt hisznek, de ami még több, tud új szívet adni az embernek és bennük a hitet munkálni. Ő képes azt, aki a szentséget gyűlöli, arra bírni, hogy azt szeresse, nevének gyalázóját pedig arra kényszeríteni, hogy előtte térdet hajtson. Igen, de ezzel a jelentőség még nem merítette ki, mert az isteni erő éppen olyan fenségesen mutatkozik az utóhatásban is.

A hívők élete csodák láncolata, melyeket a „Mindenható” művel. A tövisbokor ég, de el nem emésztődik. Meg tudja az övéit szentségben őrizni, miután őket megszentelte és megtartja őket fenyítékben és szeretetben, mígnem az ő lelki lényüket a mennyben tökéletességre emeli.

Krisztus hatalma nem abban áll, hogy az embert hitre jutassa és azután magára hagyja, hanem aki a jót elkezdte, azt véghez is viszi, aki az életcsírát a lélekbe plántálta, meg is tartja az isteni szikrát és táplálja azt, mígnem a bűn valamennyi béklyóját széttöri és a lelket magához emeli a földről, föl a tökéletes dicsőségbe.

Hívő lélek, meríts itt bátorságot. Imádkozol szeretteid egyikéért? Ó, ne hagyj fel az imával, mert Krisztusnak „van ereje a szabadításhoz”. Te nem hívhatod vissza az elszakadtat, de az Úr mindenható. Ragadd meg ezt a hatalmas kart és indítsd segítségre.

Talán önmagad miatt vagy nyughatatlan? Ne félj, mert az Ő ereje elég számodra! Legyen az mások megmentése vagy a benned elkezdett műnek elvégzése, íme, Krisztus „elégséges a segítségre”, mert hiszen nem mentett-e meg téged? Oh, mily sok ezerszeres kegyelem, hogy nem úgy találtad Őt meg, mint valami mestert a megrontásra.

„Jósáfát csináltatott Tarsís-hajókat, hogy aranyért menjenek Ófírba, de nem tudtak elmenni, mert a hajók összetörtek Ecjón-Geberben.” -(1Királyok 22,49)

Salamon hajói mindig szerencsésen tértek vissza, de Jósafát járművei sohasem érték el az arany hazáját. A gondviselés kedvez az egyiknek, a másiknak kívánságát pedig meghiúsítja ugyanazon körülmények mellett és ugyanazon helyen; de mindannak dacára, a nagy világ kormányzója mindenkor egyforma jó és bölcs. Isten adjon most nekünk kegyelmet e mai szentírásbeli helyre tekintve, hogy őt éppen úgy tudjuk dicsőíteni az Ecjón-Geberben összetört hajókért, mint az ideiglenes áldásokkal dúsan megrakott járművekért; a kedvezményben részesültek sorsát ne irigyeljük, saját veszteségünk fölött pedig ne gyászoljunk, mintha mi másoknál fölöttébb és túl keményen lennénk meglátogatva. lehetünk mi is, mint Jósafát, kedvesek Isten előtt, ha terveink netalán nem is sikerüknek.
Jósafát veszteségének elrejtett alapja méltó a megfigyelésre, mert ez a gyökere Isten gyermekeinek némely szenvedéseinek is; ez egy bűnnel terhelt családdal való összeköttetése, az istentelenekkel való közössége volt. A 2 Krónikák 20,37-ből kivehetjük, hogy Isten prófétát küldött, aki ezt hirdette: „Mivel társultál Ahazjával, összezúzza művedet az Úr!” Ez atyai nevelés volt, melynek rá nézve áldásul kellett szolgálni, mert az 1 Királyok 22,20-ban látjuk, hogy többé nem engedte meg szolgáinak, hogy az istentelen király szolgáival menjenek el hajózni. Adná Isten, hogy Jósafátnak ezen élménye az Isten gyermekeinek intésére szolgáljon, hogy az istentelenekkel ne hajtsák fejüket egy igába. Nyomorral és fájdalommal teljes élet rendszeresen azoknak jut osztályrészül, akik a házasságban vagy más önkényesen választott módon egyesülnek a világ gyermekeivel. Ó, mily fenséges szeretet az Jézus iránt, amely által, mint Ő, szentül, ártatlanul és szennytelenül elkülöníttetünk a bűnösöktől, mert ellenkező esetben gyakran kell tapasztalnunk és hallanunk:
„Az Úr semmivé tette a te szándékodat.”

Igaz hűség e világnak
Zajához nem közelít;
Mennyben szíve, mennyben kincse,
Mely kitartásra buzdít.

"Ti pedig a Krisztuséi vagytok" (1Korintus 3:23.)

Ti pedig a Krisztuséi vagytok. Ti az Ő tulajdona vagytok mint adomány, mert az atya titeket a Fiúnak adott; az Ő tulajdona, véres váltságdíja folytán, mert a nagy árat váltságtokért lefizette; az Övé vagytok ígéreteitek folytán, mert átadtátok, odaígértétek magatokat Neki; sajátjai vagytok rokonság által, mert nevéről neveztettek, testvéreivé és örökös társaivá lettetek.

Mutasd meg tehát kedves keresztény, cselekedeted által, hogy Jézus szolgája, barátja és jegyese vagy. 

Ha bűn kísért téged, úgy feleld ezt: "Mi módon mívelném e nagy gonoszságot; hiszen én Krisztusé vagyok". Egy halhatatlan törvény meggátolja a bűn elkövetésében a Krisztus barátait. 

Ha gazdag nyereség csalogat a bűnre, akkor csak mondjátok, hogy Krisztuséi vagytok és ne nyúljatok semmihez. Ha zavarba jöttök és veszély fenyeget, legyetek szilárdak és gondoljátok meg, hogy Krisztuséi vagytok. Oda vagytok állítva, hol mások hanyagul ülnek és bámulnak, ti csak menjetek minden erőtök igénybevételével a munkára; az izzadság csurog le homlokotokon és már kezdtek lankadni, úgy kiáltsatok: "Nem , én nem akarok nyugodni, mert Krisztusé vagyok!" 

Ha nem volnék véren véren megvásárolva, úgy talán hasonlóan tudnék tenni, mint Issakhár, ki a határok közt letáborozott; de én Krisztusé vagyok, tehát nem szabad nyugodnom". 

Ha az élvezetek szirénéneke az igazság útjáról el akar csalogatni, úgy mondjátok: 

"A ti éneketekkel és keringéstekkel nem vezethettek félre, mert Krisztusé vagyok". 

Ha Isten ügye szólít, kövesd; ha a szűkölködő kér tőled, add neki vagyonod és életed, mert te Krisztusé vagy. Sohse tagadd meg hitedet. Tetteid legyenek mindig Krisztushoz méltóak, beszéded kedvességgel megsózatott, szólásod és eljárásod mennyei; hogy mindenki, aki téged lát, tudja meg, hogy a Megváltóé vagy és benned szeretete és szent érzelme lakik. 

"Római polgár vagyok", ez volt régente egy érinthetetlen védőlevél; sokkal inkább kell, hogy ez az ige neked védőlevél és előnyként szolgáljon a szent életben való haladáshoz: "Krisztusé vagyok!" 

Boldog az és örvendhet azon lélek, ki vonakodás nélkül teljesen átadja magát Jézusnak.

,,Ezeknek nincs gyökerük” (Lukács 8,13)

Lelkem, próbáld meg magadat most e szavak fényénél. Az igét nagy örömmel fogadtad; érzelmeid felindultak és élő benyomást nyertél. De gondold meg, hogy egészen más, az igét füleiddel elfogadni és valami más, magát az Úr Jézust szívedbe fogadni; élénk, de felületes érzelem gyakran a szív keménységével van kapcsolatban és az igének erős benyomása nem mindenkor maradandó is egyszersmind. E példázat szerint – az elhintett magok közül – némely a köves részre esett, ahol nem volt sok talaja, s midőn a mag kikelt, lent nem bírt jó gyökeret verni, mert a köves föld akadályozta abban, azért felfelé indult hatalmas fejlődésnek; mivel azonban gyökerei nem szolgáltathattak kellő táplálékot, elhervadt és nemsokára elszáradt. Bizonyos tekintetben nem így van-e velem is?
Nem mutatok-e külsőleg sokat ígérő fejlődést, holott az igazi, benső élet hiányzik nálam?
A jó fejlődés egy és ugyanazon időben megkívánja úgy a felfelé, mint a lefelé való növekedést.
Meg vagyok-e erősen gyökerezve a Megváltó iránt való hűségben és szeretetben?
Ha szívem nem lágyult meg és nem termékenyült meg a kegyelem által, akkor a jó mag kevés ideig zöldül, de nemsokára elpusztul, mert nem tud tenyészni a köves, kemény és tisztátalan földben.
Óh, én futok az olyan jámborság elől, mely oly gyorsan fejlődik, de oly hamar elszárad, mint a Jónás feje fölött növekedett tök. Jól meg akarom hányni-vetni a költségvetést, ha Jézus tanítványává leszek, mindenek felett pedig kívánnám magamon a Szentlélek erejét tapasztalni, akkor maradandó és életképes vetés lesz szívemben. Ha érzelmem olyan kemény marad, mint ezelőtt, akkor a meglátogatások napjának sugarai azt csak kiégetik, s az én sziklaszívem a hőséget még erősebben veri vissza a gyér talajú vetésre, istenfélelmem hamar elhal és rettenetes kétségbeesés vár rám.
Azért, Te mennyei magvető, előbb csak szánts engem, s azután hintsd belém igazságodat és add, hogy bennem gazdagon gyümölcsözzék!

„Úr Jézus törd, lágyítsd szívem,
Zúzzad szét a rögöt;
Így ver gyökeret jó mélyen
A mag és hoz gyümölcsöt!

„Én Istenük leszek…” (Jeremiás 31,33)

Kedves keresztyén! 

Itt megvan mindaz, amit csak kívánhatsz. Kívánnál boldog lenni és szükséged van valamire, ami téged megelevenítsen: nem felel-e ez meg teljesen? Ha ezen ígéretet poharadba töltöd, úgy azt kell mondanod Dáviddal: „Megtöltöd az én poharamat bőségesen és megadod szívemnek kívánságát”.

Ha ez az Ige teljesül: „Istened vagyok”, avagy nem a tiéd-e minden?
A szív vágya kielégíthetetlen, mint a halál, de Az, aki mindenekben mindent betölt, bizonyára azt is megelégítheti. 

Ki mérhetné meg kívánságaink terjedelmét? Isten kimeríthetetlen gazdagsága azonban messze túlárad azon.

Kérdem tőled, van-e még szükséged valamire?
Kegyelme, gazdagsága nem elég-e bőven, minden szükségeid kielégítésére? De persze, te még többet is kívánsz szükségeid kielégítésénél, vágyódsz kimondhatatlan élvezet után is.

Jöjj kedves lélek, itt mennyei elragadtatásra találsz, mert Isten teremtette a mennyet is, íme, ez mind a te örökséged! A legkedvesebb hárfák dicshangjai és a legkellemesebb angyalkarok dicséneke nem hangzik oly fenségesen, mint ez a drága ígéret: „Én Istenük leszek”.
Itt az üdvösség feneketlen tengere, az élvezet végtelen óceánja; jöjj, füröszd meg lelkedet benne; ússzál benne, ameddig csak az idők hullámai érnek, de partot nem fogsz érni; ereszd belé az örökkévalóság mélységmérőjét, mégsem fogsz a mélyben feneket érni. „Én Istenük leszek”. 

Ha e szavaknál szemed nem ragyog, ha szíved nem áradozik a boldogságtól, akkor a te lelkeddel nem vagy rendben. De te a jelenvaló élvezet mellett még nem vagy megelégedve, fölmászol, egy magaslatra ahol szép kilátás nyílik a reménység országába, s vajon mi nagyobbat remélhetnél, mint e nagy ígéret teljesülését; „Én Istenük leszek”. 

Ez az összes ígéretek mesterműve; ez ad nekünk már itt mennyet és szerez mennyet majd odafenn. Oh, maradj csak az Úrnak világosságában és engedd szívedet szeretetétől teljesen áthatni.
Élvezd azon velőt és kövérséget, melyet öröksége nyújt neked.
Emelkedj fel ezen életed fenséges előnyeihez és örvendezz kimondhatatlan örömmel.

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1 Péter 5,7)

Üdvös és magasztos dolog, hogy gondjainktól megszabadulhatunk e tudatban: „Neki gondja van ránk.” Kedves keresztyén! Ne tisztességtelenítsd meg magadat, mint Krisztus tanítványa gond, aggály és töprengés által: jöjj és vesd gondodat Uradra. Te inogsz a nehéz teher alatt, amelyet Atyád meg sem érezne. Ami neked összezúzó súlyként tűnik fel, az Jézus előtt kevesebb, mint az a porszem, mely a mérlegben marad. Nincs dicsőbb, mint „Istenben bízni, És Reá nézni.”

Szenvedés gyermeke, légy türelmes, Isten nem hagyott téged figyelmen kívül a világ kormányzásában. Az, ki a verebeket táplálja, megadja neked is, amire szükséged van. Ne aggódj kételkedő gondolatokkal sorsodon; remélj, csak remélj határozottan. Övezd fel magadat a hit fegyverével a nyomorúság áramlata ellen, úgy a te hitbizonyosságod véget vet minden fájdalomnak. Van egy, aki gondoskodik rólad. Kinek szeme szeretve nyugszik rajtad, szíve részvéttől dobog fájdalmaid miatt, mindenható karja meghozza neked az óhajtott segítséget. A legsötétebb felhő is a kegyelem esőjét fogja árasztani. A legsötétebb éjjel is távozik a tiszta hajnalpír elől. Ha az övé vagy, bekötözi sebeidet és gyógyítja megtört szívedet. A meglátogatás idején ne kételkedjél kegyelmében; hidd, hogy a nyomorúság napjaiban éppen úgy szeret téged, mint az öröm idején. Milyen üde és nyugodt életed lehetne, ha a mindenható Istenre bíznád magadat teljesen. Egy marok liszttel a vékában és egy kevés olajjal a korsóban Illés átélte az éhséget, ilyen tapasztalatod lesz majd neked is. Ha Isten gondoskodik rólad, mi szükség van arra, hogy te is gondoskodjál? Rá bízod lelkedet, miért ne bíznád rá testedet is? Ő még sohasem vonakodott terhedet levenni, még soha nem ingadozott annak súlya alatt. Jöjj tehát kedves lélek, legyen vége minden aggodalmas gondjaidnak, hagyd Istenre, - a te Uradra – minden terhedet, Ő meg fogja adni szívednek minden kívánságát. „Dicső dolog türelemmel lenni és az Úr segítségét várni.”

„A szent dolgokban elkövetett bűnök” (2 Mózes 28,38)

Mit fednek fel és mit nyilatkoztatnak ki e szavak szemeink előtt!

Ez megalázó és egyszersmind tanulságos is, ha most egy pillanatig emellett időzünk és ezen komor képet megfigyeljük. Istentiszteletünk képmutató, külsőséges, lanyha, áhítatosság nélküli, szórakozott és rideg módja a bűn tömérdekségét tárja szemeink elé! 

Az Úrért való munkánkban az irigység, önzés, gondatlanság, lustaság és hitetlenség fészkelődik be; mennyire tele van szennyfoltokkal! Imáink titkos kamránkban az álmosság, hidegség, hanyagság, közönyösség és öncsalás miatt olyan, mintegy száraz ország széles pusztája. Ha még gondosabban megfigyelnénk, meggyőződnénk, hogy mennyivel nagyobb az Istentől való elidegenedés, mint amilyennek ez első pillanatra feltűnik.
Egy komoly ember így ír testvérének: „Gyülekezetem és – fájdalom – szívem is úgy néz ki, mint a restnek szőlője; s ami még rosszabb, gyakran kell felfedeznem, hogy jobb állapot utáni vágyam gőgből, hiúságból és munkakerülésből ered. Nézem a gyomot, mely kertemet benövi és óhajtom komolyan, hogy az ki legyen gyomlálva. De miért? Mi szüli e vágyat? Az, hogy azután boldogabban mennék végig kertemen és ezt mondogatnám magamban: „Milyen szép rendben van a te kerted!”
Ez gőg. Vagy szomszédjaim a kerítésen áttekintve ezt beszélnék: „Milyen szépen néz ki ez a kert!” Ez hiúság. A konkolyt pedig azért nem látom szívesen, mert annak kitépése fáradsággal jár.
Ez a munka kerülése.”
Így lehet még a szentség utáni vágyódásunk is tisztátalan indító okokkal beszennyezve.
A legzöldebb pázsit alatt is rejtőznek férgek; nem szükség sokáig keresnünk, már is nyomukra akadunk. Milyen fenséges tehát azon gondolat, hogy a főpap, aki a szentek vétkét hordozza, ezt a feliratot viselte homlokán: „Szentség a Jehovának!” 

Így az Úr Jézus is, aki a mi bűneinket hordozza, nem a mi tisztátalanságunkkal jelenik meg az Ő Atyjának színe előtt, hanem az Ő tökéletes szentségével. 

Ó, milyen kegyelem, hogy főpapunkat a hit szemeivel nézhetjük.

„Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.” (1 Mózes 1,4)

A világosság fenséges isteni adomány és már azért is annak kell tekintenünk, mert az a szeretet ama jóságos „Legyen”-éből ered. Nekünk, kik azt élvezhetjük, azért hálásabbaknak kellene lennünk, hogy abban és azáltal Istent mindjobban megismerhessük.

Salamon azt mondja: A testi világosság kedves; de az evangélium világossága végtelenül értékesebb, mert az az isteni és örök tárgyakat világítja meg és halhatatlan természetünknek tesz szolgálatot. Ha a Szentlélek nekünk szellemi világosságot ajándékoz és megnyitja szemeinket, hogy Istennek dicsőségét az Úr Jézus ábrázatjában láthatjuk, akkor a bűnt felismerjük valódi színében és tudatára jövünk annak, hogy milyenek vagyunk a valóságban, látjuk a legszentségesebb Istent, úgy, amint magát kijelentette, az üdvtervet, melyet hirdetett és a jövendő világot, a Szentírás leírása szerint. A lelki világosságnak többféle sugara és szivárvány színe van, de az mind jó, legyen az ismeret, öröm, szentség vagy élet. Ha már az a világosság, melyet nyertünk oly jó, milyennek kell lennie a tulajdonképpeni világosságnak és milyen fenséges lehet az Ő megjelenésének helye!

Ó, Uram! Mivel a Te világosságod oly jó, ó ajándékozz nekünk több világosságot, ó, ajándékozd nekünk mindenek előtt Magadat, az igaz Világosságot!

Mihelyt valami jó jön létre ezen a világon, az elkülönülés szükségessé válik, mert mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Isten őket szétválasztotta, mi ne keverjük össze. A világosság fiainak nem szabad egyesülni a sötétség cselekedeteivel, tanaival és hazugságaival. A világosság fiainak józanoknak, tisztességeseknek és vigyázóknak kell lenniük Uruk munkájában, azok pedig, akik a sötétség cselekedeteit űzik, örökké a sötétségben maradnak. A hívők közössége a világosság fenyítéke által különüljön el a sötétségtől, hasonlóan tisztán kell tartani magunkat, a világ be ne szennyezzen bennünket. Az ítéletben, a viselkedésben, a hallgatásban, a tanokban és a társalgásban különbséget kell tennünk a jó és rossz között; azon nagy különbséget, melyet az Úr a teremtés első napján tett, tartsuk szem előtt.

Ó, Úr Jézus, légy a mi világosságunk ma ezen az egész napon át, mert nekünk, embereknek csak a Te világosságod az egyedüli igaz világosság.

Megfigyelésre méltó, hogy a Szentírásban az imáról gyakran van szó, s amellett vagy példát említ, vagy felbuzdít imára, vagy pedig drága ígéreteket fűz hozzá. Alig nyitjuk fel a Biblia első lapját, máris olvashatjuk: „Akkor kezdték az Úrnak nevét segítségül hívni”; és ha a könyv végéhez jutottunk, egy buzgó kérelemnek „Ámen”-e érinti füleinket. Ezek között a példák sokaságával találkozunk. Itt küzd Jákób Istennel hajnalhasadtáig; ott Dániel napjában háromszor esik térdre és imádkozik, esdekel és hálát ad; míg Dávid is szívének teljességéből kiállt Istenhez. A hegyen látjuk Illést, a tömlöcben Pált és Silást. Az intelmek és felhívások nagy mennyiségben vannak, az ígéretek számtalanok. Mire mutatna az másra, mint arra, hogy mily rendkívül fontos és szükséges az ima! Határozottan bízhatunk abban, hogy amit Isten szent igéjében annyira hangsúlyoz, annak – kegyelmi terve szerint – életünkben különös álláspontot kell elfoglalnia. Hogy sokat szólt az imáról az azért történt, mert nekünk arra nagy szükségünk van. Ennek szüksége ránk nézve oly nagy, hogy az imával és könyörgéssel nem szabad felhagynunk, míg csak a mennybe nem jutunk. Nincs semmi hiányod? Úgy, attól tartok, hogy nem ismered szegénységedet. Nem tudsz a kegyelemről, melyet óhajtanál Istentől kérni? Úgy, az Úrnak kegyelme fedezze fel előtted nyomorúságodat. A lélek ima nélkül, Megváltó nélküli lélek. Az ima a hívő gyermek gagyogása, a küzdő hit diadalkiáltása, a haldokló szent hattyú dala, aki Jézusban szunnyad el. Az ima a keresztyén lélegzete, jelszava, vigasza, ereje és dicsősége. Ha Istennek gyermeke vagy, akkor indíttatva érzed magad arra, hogy Atyád arcát keresd és vágyódsz Atyád szerető karjai közé. Ó, esedezz tehát, hogy ebben az évben szent, alázatos, buzgó és türelmes lehess; határozd el magadat legbensőbb társalgással még szorosabban Uradhoz és Megváltódhoz ragaszkodni és hadd lebegjen az Ő szeretetének zászlója fölötted. Esedezzél, hogy másoknak példa és áldás lehess, és egyre inkább Megváltód dicsőségére élj. Legyen ebben az évben jelszavad: „Az imádkozásban legyetek kitartóak”.

Az Úr Jézus Krisztus maga a szövetség lényege és tartalma, s mint nászajándék minden hívőnek öröksége és tulajdona. Hívő lélek, képes vagy felbecsülni, hogy mi mindent nyertél a Jézus Krisztusban?

„Ő benne lakozik az Istenségnek minden teljessége”. Figyeld meg ezt a szót „Isten” és határtalanságát és azután figyeld meg, mit jelent a „tökéletes ember” s azután ezt, hogy milyen szépség rejlik ebben a kifejezésben; mert minden, ami Krisztusnak, mint Istennek, és mint embernek valaha volt vagy most van, és még lehet, az mind a te tulajdonod, - a tied csupa szabad kegyelemből, neked odaígértetett egészen örök tulajdonul. A mi dicső Jézusunk, mint Isten mindent tudó, mindenütt jelen való és mindenható.

Nem nagy vigasz e az neked, ha most már tudod, hogy mind ezen nagy és fenséges tulajdonságok a tieid? Van neki hatalma? Íme, ez a hatalom a tied, mely hord és erősít téged úgy, hogy ellenségeidet legyőzheted és kitarthatsz mindvégig. Ő a szeretet? Ó, akkor egyetlen csöpp szeretet sincs szívében, mely ne lenne tied, igen, csak merülj bele egészen szeretetének végtelen tengerébe; mondhatod: „Egészen az enyém”. Igaz-e Ő? Milyen komolyság gyűlik egybe ebben a szóban és mégis az Ő igazsága a te tulajdonod, mert igazsága folytán eszközli azt, hogy a kegyelem szövetségének miden egyes ígéretei részedre csorbíthatatlanul beteljesedjenek. S éppen úgy mindaz, amivel Ő, mint tökéletes ember bír, a tied. Mivel tökéletes ember volt, az Atya jóakarata nyugodott rajta. Örömmel vette fel és fogadta el Őt a Legfelségesebb. Szeretett hívő lélek, Isten a Krisztusban téged is elfogadott. Nem tudod e, hogy az a szeretet, amellyel az Atya a tökéletes ember-Jézust körülvette, az már most eláraszt téged is? Mert minden, amit a Megváltó tett, a tied. Ama tökéletes igazságosság, melyet Jézus az Ő tiszta és szeplőtelen élete által nyilvánított, amivel a törvényt betöltötte és dicsőségessé tette, íme, lásd, az a tied és az neked fog beszámítani. Krisztus a szövetség tartalma és lényege.

Hirdessük Jézus kegyét
És dicsérjük érdemét!
Jósága, türelme nagy –
És megújul minden nap.

„Mert nekem az élet Krisztus” (Filippi 1,21.)

A hívő a Krisztusban való életet nem kezdettől fogva éli. Ez az élet csak akkor kezdődik, amikor a Szentlélek a bűnt felfedi előtte és a kegyelem működése által megmutatja neki, hogy hogyan fizette ki a meghalt Üdvözítő az ő adósságát. Az újjászületés pillanatában kezdi meg a lélek a Krisztusban és Krisztussal való életet. Jézus azoknak, akik Ő benne hisznek, az az egyetlen drága kincs, amelyért örömmel adják oda mindenüket. Szeretetünket annyira megnyerte, hogy szívünk egyedül csak érte él. Dicsőségére akarunk élni, evangéliumáért készek vagyunk a halálra menni. Ő a mi viselkedésünk irányadója, azon magasztos mintakép, amely után igyekszünk belső emberünket tökéletesíteni.

Pál apostol szava sokkal többet mond, mint amennyit a legtöbb ember sejthet. Megvallja, hogy életének célja és törekvése Krisztus volt, sőt még több, Jézus volt neki maga az élet; mint azt az első keresztyéni idők egyik szentje kifejezte: Ő Krisztusért evett, ivott és aludt. Éppen ezért Jézus volt lehelete, lelkének lelke, szívének szíve és életének élete. Mondhatod e, hogy a te életed is terjed ennyire? Mondhatod e őszintén, hogy Krisztus a te életed? Édes neked hivatásod Jézusért? Vagy csak arra használod fel csupán, hogy előrehaladj és a tieidnek kényelmes életet biztosíts? Kérdezed önmagadtól: „Ez e az én fő indítóokom?”

Egy keresztyénnek Ő a célja. Megvallja, hogy egyedül Krisztusnak él, hogyan élhetne tehát mégis majd más egyébért is, anélkül, hogy azáltal lelki házasságtörésbe ne esne? Sokan törekednek e cél felé. Ki állíthatná azonban, hogy egészen úgy élt Krisztusért, mint az apostol? És mégis egy keresztyén igaz életének forrása, előmenetele, célja és törekvése röviden összefoglalva: Jézus Krisztus. Ó Uram, fogadj el; jövök és esedezek előtted; engedd, hogy Benned és Érted éljek. Használj engem tetszésed szerint szolgálatodra vagy áldozatul, hasonlóan azon tulokhoz, amely az eke és oltár között áll; legyen az én jelszavam is: Mindkettőre kész.

„Megajándékozom általad szövetségemmel népemet” -(Ézsaiás 49,8)

Az Úr Jézus Krisztus maga a szövetség lényege és tartalma, s mint nászajándék minden hívőnek öröksége és tulajdona. 

Hívő lélek, képes vagy felbecsülni, hogy mi mindent nyertél a Jézus Krisztusban? „Ő benne lakozik az Istenségnek minden teljessége”. Figyeld meg ezt a szót „Isten” és határtalanságát és azután figyeld meg, mit jelent a „tökéletes ember” s azután ezt, hogy milyen szépség rejlik ebben a kifejezésben; mert minden, ami Krisztusnak, mint Istennek, és mint embernek valaha volt vagy most van, és még lehet, az mind a te tulajdonod, - a tied csupa szabad kegyelemből, neked odaígértetett egészen örök tulajdonul. A mi dicső Jézusunk, mint Isten mindent tudó, mindenütt jelen való és mindenható. Nem nagy vigasz e az neked, ha most már tudod, hogy mind ezen nagy és fenséges tulajdonságok a tieid? Van neki hatalma? Íme, ez a hatalom a tied, mely hord és erősít téged úgy, hogy ellenségeidet legyőzheted és kitarthatsz mindvégig. Ő a szeretet? Ó, akkor egyetlen csöpp szeretet sincs szívében, mely ne lenne tied, igen, csak merülj bele egészen szeretetének végtelen tengerébe; mondhatod: „Egészen az enyém”. Igaz-e Ő? Milyen komolyság gyűlik egybe ebben a szóban és mégis az Ő igazsága a te tulajdonod, mert igazsága folytán eszközli azt, hogy a kegyelem szövetségének miden egyes ígéretei részedre csorbíthatatlanul beteljesedjenek. S éppen úgy mindaz, amivel Ő, mint tökéletes ember bír, a tied. Mivel tökéletes ember volt, az Atya jóakarata nyugodott rajta. Örömmel vette fel és fogadta el Őt a Legfelségesebb. Szeretett hívő lélek, Isten a Krisztusban téged is elfogadott. Nem tudod e, hogy az a szeretet, amellyel az Atya a tökéletes ember-Jézust körülvette, az már most eláraszt téged is?
Mert minden, amit a Megváltó tett, a tied. Ama tökéletes igazságosság, melyet Jézus az Ő tiszta és szeplőtelen élete által nyilvánított, amivel a törvényt betöltötte és dicsőségessé tette, íme, lásd, az a tied és az neked fog beszámítani. Krisztus a szövetség tartalma és lényege.

Hirdessük Jézus kegyét
És dicsérjük érdemét!
Jósága, türelme nagy –
És megújul minden nap.

„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” (2 Péter 3,18)

Növekedjetek a kegyelemben – nem csak egyes kegyelemben, hanem minden kegyelemben, a hitben. Bízzál kedves lélek, erősebben, mint eddig az ígéretekben, hited legyen teljesebb, állhatatosabb, egyszerűbb és gyermekibb. Úgy szintén növekedjetek a szeretetben is. Kérlek, hogy szereteted felölelőbb, bensőbb és tevékenyebb legyen, hogy az minden tettedet, beszédedet és gondolatodat áthassa. Az alázatban is növekedjetek. Igyekezzél igazán alázatos lenni, lásd meg mindjobban szegénységedet és azt, hogy semmi vagy. És ha az alázatba gyökerezel, akkor törekedjél növekedni felfelé is; emelkedj imában közelebb Istenhez és iparkodj bensőbb társalgásra Jézussal, lelked vőlegényével. Isten és a Szentlélek ajándékozzon neked is kegyelmet, hogy „növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében”.
Aki nem növekedik az Úr Jézus ismeretében, az megveti az üdvöt. Őt ismerni „örökélet” és ismeretében növekedni, az növekedés az üdvösségben.
Aki nem érez vágyat Krisztus bővebb ismerete után, az még semmit sem tud Őróla.
Aki ezt a bort egyszer megkóstolta, az mindinkább szomjazik utána, mert jóllehet Krisztus teljesen megelégíti, ez azonban olyan megelégítés, amely a vágyat nem csillapítja, hanem inkább fokozza.
Ha megismertétek Jézus szeretetét, akkor lelketek szomjúhozik szeretetének teljessége után, „mint kívánkozik a szarvas a folyóvizekre”.(Zsoltárok 42,2)
Ha nem vágyódtok Őt bensőségesebben szeretni és ismerni, akkor még egyáltalán nem szeretitek, mert a szeretet folyton kiállt: „Jövel, ó jövel!”

Krisztustól távol lenni, pokol, de Jézus kegyelmes jelenléte, a menny. Azért ne elégedj meg magaddal, hanem növekedj a Krisztus ismeretében. Igyekezz Őt közelebbről megismerni az Ő isteni dicsőségében, emberi természetében és abban, amit véghezvitt, halálában, feltámadásában, helyettesítő főpapi hivatalában és dicsőséges jövőjében, mint országának királyát.

Maradj keresztje tövénél és kutass sebeinek titkaiban. Jézus szeretetében és szeretetének teljes értelmében való növekedésünk, a kegyelemben való fejlődésünknek legbiztosabb jelei.

„Az imádkozásban legyetek kitartóak” -(Kolossé 4,2)

Megfigyelésre méltó, hogy a Szentírásban az imáról gyakran van szó, s amellett vagy példát említ, vagy felbuzdít imára, vagy pedig drága ígéreteket fűz hozzá.
Alig nyitjuk fel a Biblia első lapját, máris olvashatjuk: „Akkor kezdték az Úrnak nevét segítségül hívni”; és ha a könyv végéhez jutottunk, egy buzgó kérelemnek „Ámen”-e érinti füleinket. Ezek között a példák sokaságával találkozunk.

Itt küzd Jákób Istennel hajnalhasadtáig; ott Dániel napjában háromszor esik térdre és imádkozik, esdekel és hálát ad; míg Dávid is szívének teljességéből kiállt Istenhez. A hegyen látjuk Illést, a tömlöcben Pált és Silást. Az intelmek és felhívások nagy mennyiségben vannak, az ígéretek számtalanok.

Mire mutatna az másra, mint arra, hogy mily rendkívül fontos és szükséges az ima! Határozottan bízhatunk abban, hogy amit Isten szent igéjében annyira hangsúlyoz, annak – kegyelmi terve szerint – életünkben különös álláspontot kell elfoglalnia. Hogy sokat szólt az imáról az azért történt, mert nekünk arra nagy szükségünk van. Ennek szüksége ránk nézve oly nagy, hogy az imával és könyörgéssel nem szabad felhagynunk, míg csak a mennybe nem jutunk.
Nincs semmi hiányod? Úgy, attól tartok, hogy nem ismered szegénységedet.

Nem tudsz a kegyelemről, melyet óhajtanál Istentől kérni? Úgy, az Úrnak kegyelme fedezze fel előtted nyomorúságodat. A lélek ima nélkül, Megváltó nélküli lélek. Az ima a hívő gyermek gagyogása, a küzdő hit diadalkiáltása, a haldokló szent hattyú dala, aki Jézusban szunnyad el.

Az ima a keresztyén lélegzete, jelszava, vigasza, ereje és dicsősége. Ha Istennek gyermeke vagy, akkor indíttatva érzed magad arra, hogy Atyád arcát keresd és vágyódsz Atyád szerető karjai közé.
Ó, esedezz tehát, hogy ebben az évben szent, alázatos, buzgó és türelmes lehess; határozd el magadat legbensőbb társalgással még szorosabban Uradhoz és Megváltódhoz ragaszkodni és hadd lebegjen az Ő szeretetének zászlója fölötted.
Esedezzél, hogy másoknak példa és áldás lehess, és egyre inkább Megváltód dicsőségére élj.
Legyen ebben az évben jelszavad: „Az imádkozásban legyetek kitartóak”.

"Evének a Kanaán földének gyümölcséből abban az esztendőben" (Józsué 5, 12.)

Izrael pusztai bolyongása véget ért, végre az igéret földének határához jutottak. A változó táborozás, a tüzes kígyók, az amálekiták ellenséges serege, a puszta rémsége, mind megszünt; az Izrael fiai azon országba jutottak, amelyben tej és méz folyt és ettek a földnek gyümölcsében. Óh kedves keresztény olvasó, ez új évben talán hasonló történik veled vagy velem. Ah, mily kedves lenne az! Ha a hit szemei előtt élénken lebeg ez a cél, úgy ez a legtisztább élvezet kútfeje. Jézusnál időzni azon nyugalomban, mely még fentartatik az Isten népének, igen, az a valóban dicső várakozás; olyan dicsőséget majdan élvezhetni, kettős magasztos reménység. A hitetlenség visszariad a Jordán folyótól, melynek hullámai köztünk és az igéret földe között hömpölyögtek tova, de mi erősen állunk azon meggyőződés mellett, hogy mi már több próbáltatást kiálltunk, mint amennyit a halál a legrosszabb esetben okozhat. Űzzük el tehát magunktól a félelem minden gondolatát és kimondhatatlan örömmel örvendezzünk azon várakozásban, hogy ezen ma kezdődő évben "mindenkor az Úrnál lészünk."

Némelyek a küzdők táborából még ez évben itt maradnak, hogy az Úrért dolgozzanak. És ha ez a sors ránk esik, mindazonáltal igau marad újévi köszöntőnk: "Mi, kik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba." A Szentlélek a mi örökségünknek záloga, "a dicsőség reménysége." Boldogultjainknak biztos lakásuk van a mennyei honban, de minket is megóv itten az Úr Jézus Krisztus; ők már diadalmasok ott ellenségeik felett és mi diadalmasok vagyunk itt. A szentek élvezik az Úrral való társaságot a mennyben, de mi sem kevésbbé; ők nyugosznak a szeretetben, mi nekünk pedig teljes békénk van Ő benne; ők hirdetik magasztalva dicsőségét, mi is dicsőíthetjük Őt. Azért gyűjtögessünk ez évben mennyei gyümölcsöket a földi mezőben, ahol a hit és a remény a pusztaságot Isten kertjévé változtatta. Óh, mily kegyelem, ha mi a Megváltó által élhetünk és úgy ehetünk Kánaán földének gyümölcséből ez évben.