Bármi egyéb tűrhetőbb az élettelen közönyösség nyugalmánál. Helyesen és bölcsen tesz a lélek, ha a nyomorúság északi szelét óhajtja, amely egyedül arra szolgáljon, hogy az által a kegyelmi erények kellemes illata elő legyen idézve. Ne rémüljünk meg a tél legfagyasztóbb szelétől sem, amikor az a kegyelem ültetvényein átvonul, hanem azt kell mondanunk: „Az Úr nem volt a forgószélben.” Ebben a versben a menyasszony nem rendeli e magát alázatosan alá az ő barátja feddésének? Csupán kegyelméért esedezik. Csalárd nyugalma és halálos merevsége szerfölött megdöbbentette, ennél fogva belsőleg vágyakozik meglátogattatások után, hogy azok által szorgalmas ténykedésre legyen serkentve. De egyszer s mindenkor óhajtja a vigasztalás enyhe déli szelét, az isteni szeretet kedves mosolyát és a Megváltó jelenlétében élvezhető örömöt.
Ezáltal gyakran hatalmasan fel lettünk rázva a szunnyadozásból. Sóvárog az egyik vagy a másik, sőt mindkettő után; az már neki mindegy, bármelyiket kapja, csakhogy képes legyen kertjének kellemes illatával barátját megörvendeztetni. Azt el nem viselheti, hogy tétlenül henyéljen. Milyen kedves gondolat, hogy az Úr Jézus a bennünk lévő kegyelem szegényes virágaiban élvezetet talál. Lehetséges ez?
Ó, ez elképzelhetetlenül szép, ha megvalósul. Igen, nekünk szabad a nyomor által való megpróbáltatások, sőt még a halál után is vágyódnunk, ha az Immánuel szívének felvidítására szolgál. Szívünk hadd zúzassék porrá, ha annak szétroncsolása megváltónkat dicsőíti meg.
A használatlan kegyelmi ajándékok hasonlók a virág kelyhében szunnyadó illathoz.
A mi Urunk és nagy Mesterünk bölcsessége kormányozza a legkülönbözőbb és legellentétesebb erőket, hogy azok együtt működjenek egy kívánt cél elérésére.
A nyomorúság és vigasztalás által csalogatja ki a hit, szeretet, remény, türelem, önmegtagadás, öröm és a kert más fenséges virágainak kellemes illatát. Bár saját benső tapasztalataink alapján ismernénk ennek jelentőségét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése